Photo

Mon, 05 Dec 2011 17:32:22 -0500

about

Mon, 05 Dec 2011 17:30:00 -0500

manifesto:

I guess I owe you and myself this:

Summer started, and the first holiday when I did not share my bed with my man… He left. I had some tracing paper right there in my room and I started to draw on it and while doing so, other thoughts kept coming back to my mind: how I will be able to gather myself together again, whether I will be able to be with him or myself again, whether I can accept him, whether I could take him back again. Will I give up or not? Will I start over again as I have no other option anyway. And suddenly I tore the piece of paper with the drawing and I started to answer to myself with yes- no- yes- no, yes- yes. As the thoughts were coming I was answering them, crying, and I was angry and I forgave him and myself for everything. Then everything became as simple as difficult I first saw my life./ I had already been keeping a diary which I exhibited at the Diary exhibition this year, though I haven’t finished it yet/.

At first I only had the strength to repeat these two words on the paper: YES-NO, then slowly I slipped into the summer, I took the paper everywhere and I kept writing and writing, by hand. Now I have nearly 200 metres. One roll is 100 metre long and the second is ready, and more. I have to concentrate very much as I use block letters, about the same size. Well, after an hour it goes quite well.

Somehow I have to reconsider my role as a woman again. Is it a simple writing practice? It’s an attempt at patience. Just like embroidery, sewing, tearing, cutting on a chopping board. Writing these two words representing the two extremes, I might find the golden mean. Anyway, I started to search in my woman self. I have to find that first.

I am constantly forced to make my own decisions. Nowadays, I deny a lot of things but this brings the affirmation out of me emotionally, to wish the ‘yes’, that I would like things to get better. It is also a mantra, getting into a meditative state where maybe I become free of thoughts, but as I have to give answers on the paper there is always one particular thing to which I have to react with yes or no. As if I had the ability to change things.

I started to write the anwers on my bedroom walls as well, since I faced the fact that I could decide who I share my bed with. Should I – at all – share it with somebody? Do I want to share it with anybody? Or how much more I have to wait for making my own decision whether I can love the man who loves me, whether I can love myself… Maybe these letters are so small on purpose, but as I write these ones by hand as well, there is still a lot of space on the wall. Of course, I can stop it any time.

I think nowadays many of us are in the same decision situation.

Or maybe there must be a clear reaction to facts: yes or no.

There must be answers, therefore I constantly keep answering by representing a process.

by zsuzsi csiszer

Azt gondolom, hogy ezzel még tartozom magamnak, és nektek:

Elkezdődött a nyár, és az első nyaralás, amelyen már nem osztottam meg a franciaágyat a „ szerelmemmel” .. elment. Volt nálam egy pausz- tekercs, ott a szobában, és elkezdtem rajzolgatni rá, és közben beugrott egy másik gondolat is folyamatosan, hogy miként tudom összeszedni magam, hogy együtt tudok- e még lenni vele, vagy önmagammal, hogy elfogadom, hogy visszafogadnám- e. Hogy feladom az egészet, vagy nem. Hogy újra kezdem, mert más lehetőségem úgysincs…. És egyszer csak eltéptem a kis rajzot és elkezdtem válaszolni magamnak, hogy yes– no- yes no, yes- yes…ahogy jöttek a gondolatok, olyan sorrendben adtam a válaszokat, miközben sírtam, és haragudtam, és megbocsátottam mind neki, és magamnak„, aztán annyival egyszerűsödött minden, amennyivel bonyolultabban láttam először az életemet. /Mert már naplót írtam, amit ki is állítottam a „ Napló” kiállításon, idén, / —ugyan nem fejeztem még be/.

Most először arra maradt erőm, hogy ezt a két szót kántáljam a papíron.. YES- NO.. és lassan belementem a nyárba, vittem magammal mindenhová a papírt, és csak írtam , írtam.. kézzel, …Most már majdnem kétszáz méternél tartok. A tekercsek 100 méteresek, már kész a második is , sőt több.. Erősen kell figyelnem, mert nyomtatott betűvel írok, nagyjából azonos méretű betűkkel, persze egy óra után már belejövök.

Valahogy felül kell vizsgálnom a női szerepemet újra, egyszerű írásgyakorlat? Egy kísérlet is a türelemre. Mint a hímezgetés, a varrogatás, a tépegetés, a vágódeszkán vágogatás..

Hogy a két végletet jelképező szókat írom, úgy talán megtalálom a köztük lévő középutat. Minden esetre női lényemben fogtam hozzá a kereséshez. Először ezt kel újra megtalálnom.

Folyamatosan rákényszerülök, hogy magam hozzam meg a döntéseimet, hogy mostanában tagadok sokat, de ez emocionálisan kihozza belőlem az igenlést, a yes- nek a kívánását, hogy szeretném, ha a dolgok jóra fordulnának. Egy mantrázás is egyben, egy meditatív állapotba kerülés, ahol talán nem gondolok semmit, de mivel a papíron választ kell adnom, ezért mindig van egy adott dolog, amire leírom a yes- t, vagy a no- t. Mintha képességem lenne változtatni a dolgokon.

A hálószobám falát is elkezdtem teleírni válaszokkal. Ugyanis szembesültem azzal a ténnyel, hogy én dönthetem el, kivel osztom meg a hálószobámat. Meg kell-e egyátalán osztanom valakivel, meg akarom- e osztani. ? Vagy mennyit kell még várnom a saját döntésemre, hogy tudom- e szeretni azt az embert, aki engem szeret, hogy tudom- e szeretni magamat…Talán direkt lettek ilyen picik ezek a betűk, de mivel ezeket is kézzel írom , van sok hely a falon… Természetesen bármikor abba lehet hagyni.

Úgy gondolom, mostanában sokan vagyunk ilyen döntés helyzetben.

Vagy az is lehet, hogy a tényekre kell egyértelműen reagálni, yes vagy no..

Válaszolni mindenképp kell, ezért folyamatosan válaszolok egy folyamat ábrázolásával.

csiszér zsuzsi

yesno

Photo

about